Fotópályázat eredményhirdetése a megyei könyvtárban

A Települési értékek diákszemmel című pályázat eredményhirdetéséreés az alkotásokból nyílt kiállítás megnyitójára került sor a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban 2016. november 5-én 10 órától. 

E fotópályázat célja az volt hogy a fiatalok megismerjék és bemutassák a települési értékeket, azt, hogy mely értékek a legfontosabbak a számukra a lakóhelyükön.  A feladat olyan fénykép, vagy fotómontázs készítése volt , amely személyes kötődés, benyomás alapján készült. A téma lehetett épített környezeti, természeti érték, szellemi kincs, vagy személy is. A megyei pályázaton kistelepülésen élő általános iskolás gyerekek indulhattak 15 éves korig. Egy pályázó maximum 3 db képpel pályázhatott. A képeket elektronikus formában kellett beküldeni. 

A vendégeket Sebestyénné Horváth Margit köszöntötte, kiemelte, hogy a pályázaton 20 településről 56 gyerek 150 alkotással vett részt.  A képeket Gedeon Tamás, a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola tanára, Káli Csaba,  Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára igazgatóhelyettese és Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár  igazgatóhelyettese értékelte. Kiss Gábor igazgató is megköszönte a gyerekek alkotókedvét, és ötletességét, kiemelte, hogy egyéni látásmód és változatos témák jellemzik a képeket.

Helyezések:

Díjazás Kategória Név, életkor, képcím
1. Fotó Deák Patrik  (11 éves) Nemesapáti : "Rózsáim"
2. Fotó Szeidli Katinka (12 éves) Zalabér: Kőkereszt a zalabéri Nemestemetőben
2. Fotó Varga Dominik (13 éves) (Milejszeg) : „Zséder” (Zséter)
3. Fotó Varga Kíra  (11 éves) Nemesapáti: "Fiúk"
3. Fotó Bödör Bence (14 éves) (Nagykutas):  „Bálint termést gyűjt” 
Különdíj Fotó Varga Szabolcs  (14 éves) Boncodfölde: Tesóm és az 500 éves gesztenyefa
Különdíj Fotó Boronyák Gergő (11 éves) Nagykutas: A rejtett kincs
1. Képeslap-montázs Csóbor Mátyás  (13 éves) Böde: "Apró csodák"
2. Képeslap-montázs Varga Boglárka (13 éves) Nemesapáti: Szüreti felvonulás Nemesapátiban
3. Képeslap-montázs Csizmazia Veronika (9 éves) Zalabér: Szépség

A kiállítást Kardos Ferenc nyitotta meg, és a fotózás folytatására bíztatta a pályázókat.  A programon közreműködött az Aranykapu együttes.

Sajtó:

Arany Horváth Zsuzsa: Ahogy ők látták - diákok fotózták a környezetükben látott értékeket. = http://zaol.hu/hirek/ahogy-ok-meglattak-diakok-fotoztak-a-kornyezetukben-latott-ertekeket-1798656Sajtó:

Bánfi Katalin: A vidéki élet szépségei-diákszemmel= http://www.zalamedia.hu/vezeto-hirek/podium/a-videki-elet-szepsegei-diakszemmel

Galéria

Galéria 2